Még csak az év felén vagyunk túl, de máris egész sokat kellett alkudoznunk, hogy kezelhető hosszúságúra redukáljuk az idén a magyar mozikba került kedvenc filmjeink listáját, gyere ünnepelni. És még így is megeshet, hogy kihagytuk a kedvencedet, ez esetben gyere vitázni.
Birdman

Alejandro González Iñárritu korunk egyik legkreatívabb rendezője, akinek legutóbbi alkotása óta négy év telt el, de érdemes volt a következőre várni. Mindig óvatosak vagyunk, ha túdíjazott/túlhype-olt filmekről írunk, de a Michael Keaton főszereplésével készült filmekről nem tudunk nem szuperlatívuszokban beszélni. Az egész szuperhős filmkészítésnek fityiszt mutató alkotásban jók a színészek, a történet, a képi világ, egyszerűen minden. Nem túlzás az a négy Oscar-díj! /Dr. Hardlove/

Kódjátszma

Amíg az előző alkotást díjazták rendesen az idei Oscar-gálán, addig a háborús kémfilm/dráma egyértelműen a nagy vesztesek közá tartozik. A kollektív brit bűntudatra építő film, amely a németek titkos kódját megfejtő (egyébként homoszexuális, s emiatt meghurcolt) Alan Turingról szól, olykor kamaradrámába fordul, Benedict Cumberbatch pedig, ahogy a népi regula is tartja, átütő erővel alakít. A Kódjátszma azonban nem vált oktatófilmre, nem lesz belőle példabeszéd, vagy khm "buzilobbi", hanem egy korrekt életrajzi film. /Dr. Hardlove/

Whiplash

Egy lánglelkű jazzdobos útja a zsenialitás felé: nem húz fel a téma? És ha azt mondom, adrenalinbomba sportfilm egy duplabrutál Dr. House-karakterrel olyan fergeteges alakításban, ami letarolta a létező összes vonatkozó díjátadót? A küzdelem, a feszültség szikrái, a megszállottság: a Whiplash a legpofátlanabb film, amit valaha láttam – mint a virtuóz, aki a puszta tehetségével porig aláz. Pedig ő nem akarta, nem is haragszunk meg érte, sőt, rajongunk, és addig jó, amíg ez így van: akkor kezdheti el ásni a saját sírját a civilizáció, ha többé nem nézünk fel a tehetségre. /Lola/

Kingsman

„Bátran ki merem jelenteni, hogy a Kingsman az idei év eddigi legtökösebb és legviccesebb mozija!” – írtam februárban. Nos, ez azóta nem nagyon változott. Azóta már kétszer újranéztem a filmet, és az tűnik fel vele kapcsolatban, hogy még mindig szórakoztató, nem unja meg az ember. /Mr. Rabbit/ 

Liza, a rókatündér

Egy borzasztó Dumapárbajjal indult, egy teljesen átlagos Parkolóval, majd a kiváló Lizával folytatódott a 2015-ös magyar filmtermés, utóbbinak pedig hihetetlen módon örültünk. Mondjuk kicsit féltünk előtte, hogy a több mint öt évig készülő film amolyan "tipikus magyaros történet" lesz, mint a Sólyom Airways: merész tervek, nagy szavak, komoly koncepciós vázlatok, külföldi pénzek, aztán egyszer csak azt halljuk, hogy a rendező Ujj Mészáros Károly a főszereplő Balsai Mónival ellovagol valamelyik banánköztársaság naplementéjébe. Szerencsére nem ez történt, a Liza fesztiváldíjak tömkelegét vitte haza, több mint százezer néző tekintette meg hazánkban és tényleg lehet érte lelkesedni. /Dr. Hardlove/

Hétköznapi vámpírok

A modernkori vámpírlakótársak fergeteges humorú áldokuja mikroszkopikus mozis nézettséget hozott, miközben a Titanic közönsége a fesztivál legjobbjának választotta - nem is baj, ha nem láttad moziban, a szinkron ugyanis elveszi a poénok felét, az interneten meg úgyis megtalálod, kit áltassunk. Ez a mozi egyszerre parodizálja a dokumentumfilmes eszköztárat és a vámpírzsánert, erre jön rá a zseniálisabbnál zseniálisabb karakterekbe oltott jellem-, és a bénázásukból fakadó helyzetkomikum, az eredmény pedig egy nagyon véres, nagyon lökött, nagyon vicces vígjáték, ami bizonyítja, hogy az adamsandleri fingós poénokon túl is van élet. /Lola/

Mad Max: A harag útja

Egy 70 éves rendező (George Miller) és egy 73 éves operatőr (John Seale) megmutatta a komplett kurrens amerikai filmgyártásnak, hogyan kell prequelt/sequelt készíteni, milyen az igazi akciófilm, és miként lehet a CGI-t ízlésesen használni. A harag útja szinte jobb, mint az eredeti Mad Max! /Dr. Hardlove/

Saul fia

Bár részemről nem övezi már-már vallásos áhítat a Saul fiát - mint sok kritikus kollegámnál azt tapasztaltam -, mindenképpen tiszteletre méltó, hogy a Nemes Jeles László képes volt végre úgy beszélni a holokausztról, hogy nem pánsípos lágy zenére, szépelgő képeken keresztül szomorú zsidókat mutogat. Igen, a holokauszt egy borzalom, de tudunk róla újat mondani? Nos, Nemes Jeles László tudott. Erős film, de arra azért készüljünk fel, hogy egyáltalán nem könnyű befogadni, nem csak témája, hanem operatőri sajátosságai miatt is.  /Mr. Rabbit/ 

Agymanók

Ha a Pixar valamit csinál, akkor viszonylag ritkán lőnek mellé. A Verdákról most jótékonyan ne ejtsünk szót, mert megérkezett a kimaxolhatatlannak hitt cukiságbomba, avagy milyen az, amikor az érzéseknek érzései vannak. Úgy tud ez a film egyszerre szórakoztató és nagyon tanulságos lenni, hogy nem szégyelli kimondani: ezt a filmet nem csak gyerekeknek vagy felnőtteknek készítettük, hanem azoknak, akik szeretnek szórakozás közben gondolkodni. /Mr. Rabbit/ 

Valami követ 

Annyi rossz horrorfilm érkezett már idén az USA-ból, hogy némi fenntartással kezeltem a Valami követet. Nagyobbat nem is tévedhettünk volna, ugyanis megtörtént az, ami utoljára talán a Martyrs című filmnél esett meg velem: napokig nem engedett el a film. Mélyenszántó, mégsem okoskodó, hagyja az embert szabadon asszociálni még úgy is, hogy a történet nagyon lassú folyású, mégsem unja el az ember. Olyan életélményeket képes felszínre rántani a film, amikről csak azt gondoltuk, hogy elengedtük, pedig végig velünk voltak, és követtek. /Mr.Rabbit/

+1 Ex Machina

Ha másért nem is, legalább előtanulmányként nézd meg ezt a filmet: mindkét főszereplő játszik majd a Star Wars VII-ben. De inkább önmagáért nézd meg, mert zseniális is, fontos is. Vannak a filmek, amelyekre tódul a nép a mozikba, a bevételek az egekbe szöknek, aztán meg jöhetnek egymás után az egyre rosszabb sequelek. És vannak azok, amelyek csendben kúsznak be a köztudatba és lassan válnak korszakos alapművé – ha van még bármi remény az emberi közízlés terén, az Ex Machina is ilyen lesz. A néző intellektusának tapsikolni volna kedve a nagy dózisban adagolt minőségi szellemi tápláléktól. Áradnak a továbbfűzésre érdemes gondolatok szépségről, hatalomról, emberi és gépi működésről, a rendszerbe kódolt magányosságról és sürgető kapcsolódási vágyról –miközben a látvány furcsa, űrkorszaki szépséggel kenegeti az agy pörgő fogaskerekeit - minden érzékszervre kiterjedő luxuswellness ez a film. /Lola/

Forrás: http://mozi.hir24.hu/