Van ez a dolog a mélységekkel és magasságokkal: felmegy tőle a pulzus, száguld az adrenalin, általában feje tetejére áll a hormonális rendszer – nagy érzelmeket átélni összességében egy egészségre ártalmas élmény. És mégis: ha ezeket szívesen kihagyná az olvasó, akkor nyugodtan tessék átjelentkezni a robotoknak, dísztárgyaknak és más élettelen entitásoknak fenntartott szomorú rezervátumba. Vagy – mert mégis mesében vagyunk – kővé is lehet változni, minthogy a kő köztudottan minden körülmények között nyugodt és mentes a vívódásoktól. Ha ezen lehetőségek egyike sem vonzó, akkor kénytelen lesz kitenni magát az érzelmi élmények felkavaró hatásainak – viszont legalább maradhat az emberi létezésnél. Létfilozófia egy kedves, színes gyerekfilmben? Bizony, méghozzá mesterien.

A történet főhőse Saoirse (kiejtés: Szirsá), egy csonka család pici leánya, aki hatéves kora ellenére nem beszél, és az ő bátyja, a tízéves Ben. A két gyerek édesanyja Saoirse születésekor rejtélyesen eltűnt, azóta a szomorú atya neveli a srácokat az ír mondavilág tanításaival és Cú, a bobtail barátságával megsegítve, ám a nagyanyó kotnyeleskedésével nehezítve. A kislány hatodik születésnapján azonban különös dolog történik: rejtélyes fénygömböcök bukkannak fel a világítótorony-ház körül, és felfedik Saoirse előtt születése titkát, jelesül, hogy ő egy fókatündér, ami azt jelenti, hogy ha felveszi tündérkabátját, fókává tud változni, és ami még ennél is fontosabb, segíteni tud a modern világban raboskodó tündérek és egyéb varázslények felszabadításában. Ám ami a kislánynak némi könnyed mélytengeri úszkálás, az a nagyanyó szemében életveszély, így ellentmondást nem tűrve felnyalábolja a két gyereket, és magához költözteti őket városi lakásába. Ben azonban nem hajlandó elfogadni, hogy el kellett válnia kutyájától, így elhatározza, hogy bármi áron, de hazamegy. Saoirse természetesen vele tart, bár Ben a nagytestvérektől megszokott módon falra mászik a kislánytól és szívesen lekoptatná, ha tehetné. Saoirse jelenléte mégis hasznosnak bizonyul, a csigaház-furulyája hangjaira előbukkanó fénygömböcök ugyanis utat mutatnak a gyerekeknek – amíg Saoirse, valami csak neki hallható hívásra hallgatva el nem tűnik egy feneketlennek tűnő tóban. Ben nagytestvéri morcossága természetesen azonnal eltűnik, és elindul megmenteni kishúgát.

Gyerekfilmről lévén szó, az önmagában is fordulatos történetet tovább gazdagítja az események összefonódása a mese- és mondavilággal. Így a film világa különálló, saját szabályokkal, alakokkal, törvényszerűségekkel rendelkező univerzummá nő: mint a fantasy-blockbusterekben, csak éppen ez utóbbiak azokból a legendákból merítenek, amelyeket itt eredetiben mutat meg az író-rendező Tomm Moore, akinek A tenger dala a második nagyszabású animációja, a hasonlóan az ír mondavilággal foglalkozó (és a kecskeméti animációs stúdióban készült!) Kells titka után. Moore a forgatókönyv és a rendezés mellett producerként is jegyzi a filmet, mi több, az animációk elkészítésében is jócskán szerepe volt, érezhető is a filmen a gondoskodás – kézzel festettek minden képkockát –, ahogy a szerzői jelleg is. Moore-nak mondanivalója van, és érdemes is figyelni arra, amit mond, gyereknek, felnőttnek egyaránt. Amíg ugyanis a selfhelp-láz a maga fellengzős modorosságával távol tarthat sokakat, addig egy mozifilm, ha jól teszi a dolgát, észrevétlenül, szórakoztatva tud megtanítani például olyan dolgokat, hogy a gyász nem szükségszerűen rossz dolog, és hogy elzárkózni a fájdalom elől hosszú távon általában visszaüt. (Most hagyom abba, mielőtt coelhóvá változom.)

A tenger dala pedig képes erre: tanít, üzen, miközben élményt nyújt – rossz szó a szórakoztatás: ez a film felemel. Mindehhez mesteri, a történetre simuló filmzene és legfőképpen szemkápráztató látvány társul, mindegyik képkocka valódi képzőművészeti élmény, de nem a szó hűvös, múzeumi értelmében, itt gyönyörködtetés történik, játékosan, ahogy csak a virtuózok tudnak, és szeretettel, ahogy, nos, ahogy nagyon kevesek. Ezt a filmet egyszerűen mindenkinek látnia kell, akinek még tapintható a pulzusa.

Forrás: http://mozi.hir24.hu/