„Az életem végre az enyém. Oly rövid az időnk a Földön. A sóvárgás hozott le ide, a beteljesült és a beteljesületlen vágyak. Mégis ezt az utat választottam. Bizakodásom messze túlnőtt a szavakon. Így láttam meg egy kis darabját a Mennyországnak, melyre soha sem találtam rá. Érezni akarom, hogy élek, hogy úgy élem a napjaim, ahogyan én szeretném. Érezni akarom, hogy élek, olyan életet, amelyet nem kell megbánnom. Sosem vesztettem el önmagam, csak hagytam, hogy álomban szenderegjen. Talán nem is volt más választásom, de mindig élni vágytam. Én csak boldog szeretnék lenni. Boldog és önmagam, erős és szabad, hogy lássam az éjszakából virradó napot. Itt vagyok, és az életem csak az enyém, és a Mennyországot, amelyben hiszek, felfedezem majd egy napon. Azt akarom érezni, hogy éltem az életem!”

Helen Sjöholm által énekelt, méltán híres betétdalának magyar szövege a Hétköznapi mennyország című filmből.

Egyesek szerint művészfilm. Svédországból érkezett 2004-ben, 132 perces drámaként.

Nem tűnt ígéretesnek. Mégis elkezdtem nézni és meglepett, hogy a „ridegnek” vélt svédekből sugárzik az egyszerűség, az őszinteség, a kifinomultság és az érzékenység.

A Hétköznapi mennyországban minden sablon megvan a drámához. Kay Pollak filmje mégis, mindezek ellenére működik, mert olyat tud, ami felülemelkedik az unalomig ismételt forgatókönyvhelyzeten: megfogja a nézőt, s bizony nem ereszti! Valós emberi kapcsolatok és konfliktusok jelennek meg az álszent magatartástól kezdve az elfojtott feszültségeken és a múlt megoldatlan ügyeinek kísértésein át a családon belüli erőszakig van itt minden. A szikár történet pedig megy a maga útján, s közben lehetőséget ad, hogy újra meg újra ítélkezhessünk és elgondolkodhassunk. Az északi filmeknek rendkívüli erőssége a pontos, hiteles, természetes színészi játék. A Hétköznapi mennyország-ban szinte nincsenek is főszereplők, mindenki egyenrangú, minden szereplő tökéletesen hozza a köznapi ember szerepét.

Más vidék, más kultúra, mások a szokások, de az emberek ott is csak emberek. A karakterek egyikében bárki felismerheti magát, mindazt, amit mások, vagy akár maga előtt is rejteget, isten tudja miért.

Ez egy végtelenül szenzibilis film, emberi kapcsolatokról, boldogságkeresésről, szívnyitogatásról, a harcról a gorombaság ellen, arról, hogy a boldogságodat akár egy ölnyi falu mélyén is megleled, ha vagy olyan bátor, hogy kitárod lelked ablakát.

Van az úgy, hogy kiderül: a boldogság nem az, amit annak hittünk, ahogy a hozzá vezető út sem az, amin korábban jártunk…