A Vágy és vezeklés nem 2007 legjobb romantikus filmje, hanem a legjobb filmje. Ian McEwan, a kegyetlen brit író olyan erős anyagot adott a Büszkeség és balítélet rendezőjének, amit nem tudott elrontani még Keira Knightley sem.

A történet 1935 legforróbb napján kezdődik, amikor a 13 évesen drámákat író, Briony többször is tanúja lesz, hogy nővére Cecilia (Keira Knightley) buja kalandokba került Robbie-val (James McAvoy), a házvezetőnőjük fiával. Amikor aznap este a náluk vendégeskedő Lolát (Juno Temple) megerőszakolják, a kettő összekeveredik Briony fejében, a fiúra vall és Robbie-t lecsukják. Cecilia és Robbie szerelme Briony lelkén szárad és ő nagyon komolyan veszi bűnét.

Mesterek találkozása

Érdekes, hogy a Booker-díjas McEwan Atonement címen 2001-ben megjelent regényét már akkor elkezdték Jane Austenhez hasonlítgatni, mielőtt megfilmesítették volna. Pedig távolról sem integetnek egymásnak. A rózsaszín csatos lányok kedvenc írója nem is lányregényeket, hanem csak gyerekversikéket irogatott McEwanhoz képest. A cementkert és Geometria szerzője nem viccel, legfeljebb megbocsát, vagy nem.

A Vágy és vezeklés jóval inkább dosztojevszkiji történet, mint austenes. A saját magát obszcén és pesszimista, angol underground írónak tartó [1] McEwan kegyetlenségét csak azért nézhetjük el, mert legalább álmodozik közben – ez az, amit John Wright megértett.

A rendező pontosan kiszámolta, hogy kell egy celeb liba, aki miatt beülnek az emberek egy lélektani drámára, a többiből viszont nem engedett. A film szaggatott idő- és térkezelése, álmodozásokkal kevert valósága pontosan hozza McEwan szellemiségét. A zeneszerző professzionális, az operatőr topon van, a helyszín, a díszlet közel tökéletes és a szereplőgárdával sem sokat lehet kötekedni.

Knightley a leggyengébb láncszem

A Robbie-t játszó James McAvoy-ért abszolút hálásak lehetünk, okos, csinos, érzékeny és vicces, akitől távol áll az a fajta romantika, amit Keira Knightley rá akart erőltetni. Az agyonreklámozott jelenet, amikor Cecilia bemászik egy kerti szökőkútba és onnan testére tapadt kombinéban távozik, egyáltalán nem erotikus. James McAvoy sem szeméremből fordul el, hanem mert olyat lát, amire nem volt kíváncsi. A tekintete nem vadkané, hanem szerzetes nővéré: - Segíthetek?

Pedig Keira szeret vetkőzni, de csak néhány magasan képzett pszichiáter tudná megmondani, miért. Knightley annak ellenére, hogy 2005-ben kétmillió angol szavazta meg a világ legszexisebb nőjének, nem az. Zavarba ejtő méretű szája, erőszakos állkapcsa, 65/A-s melle, szálkás soványsága inkább félelmetes, mint vonzó. Mozgása, mimikája nem légies, nem romantikus, inkább csak elfojtott agresszióról árulkodik. De hagyjuk is szegényt, szerencsére nem olyan bosszantó a jelenléte a filmben, hogy ne illene rá a mestermű jelző.

Beszéljünk inkább a Vágy és vezeklés harmadik - olvasattól függően első - főszereplőjéről, Brionyról. Wright majdnem mind a hármat eltalálta. A 13 éves lányt alakító Saoirse Ronan a legjobb választás, a tehetséges, ír csitri teljesen átérezte feladatát. Az idős Briony is éles találat volt, Vanessa Redgrave filmvégi vallomása után öreg embereket láttam sírni. S bár a 18 éves Romola Garai nagyon odatette magát, nem volt tökéletes, hiányzott belőle a másik kettőben jelenlévő intellektus. Ha Knightly a vágyat nem is tudta hozni, a vezeklés nagyon jól sikerült.

Szóval Joe Wright egész jól megtanult filmet rendezni, amióta elcseszte [2] a Büszkeség és balítéletet. Bár lehet, csak jót tett neki, hogy ezúttal elolvasta [3] a regényt.

cinematrix