Ha felülemelkedünk azon, hogy angolszász színészek kamuorosz akcentussal nyomoznak a sztálini rögvalóságban, jól fogunk szórakozni a filmidő 125. percéig. Utána álljunk fel, és menjünk ki.

Kétségtelen, hogy A 44. gyermek nem a világ legjobb krimije, de kicsit túlzó a Rotten Tomatoes 25%-os osztályzata. Ugyanis a rendező Daniel Espinosa úgy gyártott egy paranoia-filmet, hogy soha semmilyen kapcsolata nem volt kommunista diktatúrákkal, nem élt olyan környezetben, amelyben állandó félelemben teltek volna a mindennapjai, vagy rettegnie kellett volna a besúgók miatt. A film ennek ellenére zsigerien tárja elénk már az első jelenetektől fogva, milyen is (lehetett) a sztálini Szovjetunió működése, ahol nem kell elkövetni semmit ahhoz, hogy gyanússá váljon az ember (a tételt mondjuk az orosz cenzorok nem biztos, hogy osztják, hiszen a „csúsztatásokra" hivatkozva az Orosz Föderációban nem mutatják be, de ezt is kezeljük a helyén).

Ezekben az embertelen szovjet időkben játszódik A 44. gyermek története, amelyben Lev Gyemidov (Tom Hardy) a nagy holodomor alatt árvaként nő fel, és a biztos pusztulástól az menti meg, hogy beáll katonának. Emberünk szépen lépdel felfelé a katonai ranglétrán, ráadásul a Reichstag ormára elsőként szovjet zászlót aggató honvédként pikk-pakk nemzeti hős is lesz. Legközelebb 1953-ban látjuk a már veterán katonát, aki feleségével (Noomi Rapace) fényűző moszkvai életet él, s emiatt szúrja is mások szemét. Egy korábban általa megbecstelenített kollégája (Joel Kinnaman) elkezdi fúrni, így nem kell sok, hogy Lev és neje csakhamar Szibériában találja magát. A sztorit közben megbolondítja egy gyerekek ellen elkövetett sorozatgyilkosság is, amit a szovjet vezetés inkább „sorozatbalesetként” kezel, hivatkozva a film során sokszor mantrázott „a paradicsomban nincs gyilkosság” megállapításra, s egyben utalva arra, hogy az efféle tevékenység (emberölés) a kapitalista országok huncutsága, a Szovjetunióban nem lehet rá precedens.

A filmidő első fele remekül alapozza meg a karakterek motivációit és azt az élethelyzetet, amiben kénytelenek senyvedni, igazán erős pillanata a filmnek, amikor Lev választás elé kerül, hogy koholt vádakkal felnyomja nejét a KGB-nél, vagy mindketten mehetnek egy gulágnál is rosszabb helyre. Lev ráadásul folyamatosan bizonytalan döntéseit illetően, és amikor neje felvázolja neki házasságuk valódi mozgatórugóit, abban minden benne van egy diktatúra működéséről, amit valószínűleg egy amerikai nem érthet, csak az Elbától keletre élők (gyanítom ebből is fakad, hogy a film bemutatása hetében nem volt tényező a tengerentúli box-office listán).

A film ügyesen, nem közhelyes panelekből építkezve halad előre és nagyjából ott romlik el, amikor Lev kényszerszáműzetéséből próbálja felgöngyölíteni a gyermekgyilkosságok ügyét, amelyben személyes érintettsége is van egy jóbarátja által. Innentől a lassan kibontakozó karakterdrámát felváltja az amerikai akciófilmekre oly jellemző gyorsan lezavart nyomozás felskiccelése, ami a végén egy igazán klasszikus álomgyári befejezésben kulminálódik. Pedig egészen sokáig azt hittem, A 44. gyermek méltó lesz a téma korábbi, 1995-ös feldolgozásához, a Stephen Rea és Donald Sutherland főszereplésével készült X polgártársához, amely ugyanúgy Andrej Romanovics Csikatilo, vagyis a rosztovi rém hetvenes-nyolcvanas években elkövetett gyilkosságain alapszik.

Hardy igazolja, hogy nem tehetségtelen színész és kiválóan játssza a rendszert kiszolgáló, de elvekkel, lelkiismerettel rendelkező katonát, Noomi Rapace-szal kiváló párost alakítanak, Joel Kinnaman olyan szemét, hogy legszívesebben pofán törölnénk, Gary Oldman pedig Gary Oldman. Mindent átjár a paranoia, a kiszolgáltatottság, és az érzés, hogy bármikor rosszra fordulhatnak a dolgok. Erős tételmondatok, húsbavájó realizmus jellemzi A 44. gyermeket, de közben valahol mégis elbukik. És legkevésbé sem azon, hogy a szerencsétlen angolszász színészek magukra erőltetik az orosz akcentust. Leginkább az utolsó 12 perc felesleges, azt nyugodtan ki lehet hagyni. Ez persze lehetetlen, szóval csak ezért ne vessük el magunktól. Nem olyan rossz film ez, mint ahogy az amerikai kollégák állítják a Rottenen.

Forrás: http://mozi.hir24.hu/